Ueshiba Kisshomaru, O-Sensei fia. Nagyon meghatározó szerepe volt az aikidó mai népszerűségében. Apja halála után Ő volt az első Doshu, azaz az aikidó vezetője. Japánban szokás, hogy a vezető szerepet az elsőszülött fiú örökli apjától. Ez az aikidóban sincs máshogy, a vezető, azaz a Doshu mindig O-Sensei egyenesági leszármazottja.
Ueshiba Kisshomaru már nagyon fiatalon elkezdett édesapjától aikidót tanulni. Habár a kezdetekben nem rendszeresen, de az alapokat pontosan megtanították neki. Ha épp nem O-Senseitől, akkor valamelyik haladóbb tanítványával volt alkalma edzeni.
Fontos megértenünk, hogy Kisshomaru tulajdonképpen folyamatos háború állapotában nőtt fel. O-Sensei akkoriban ismert volt a katonai körökben, így fia sokszor megtapasztalta a japán emberek háborús törekvéseit. A háború és az utána következő időszak durvasága, pedig nagy nyomott hagyott rajta is.
Ueshiba Kisshomaru gyermekként, O-Sensei előtt
1931-ben megépült a Kobukan dodzsó, ami a maga 80 tatamijával nem csak az edzéseknek adott otthont, hanem az Ueshiba családnak is, valamint a több mint 20 bentlakó tanítványnak is. Ők más harcművészetben is jártas gyakorlók voltak, erős testfelépítéssel. Ezért az edzések igen nagy intenzitással folytak, ami miatt a dodzsó kiérdemelte az „Ushigome pokol dodzsója” nevet.
Kisshomaru 1936-ban kezdett el hivatalosan aikidót gyakorolni. Mivel O-Senseit sokszor ő kísérte el a katonák előtt tartott bemutatókra így nagyon fontos volt, hogy jó képességekkel rendelkezzen, ezért aikidón kívül más harcművészeteket is gyakorolt, például kendot vagy kenjutsut. O-Sensei könyvében a „Budo”-ban Kisshomaru az uke.
Ueshiba Kisshomaru és O-Sensei
Érdekesség, hogy abban az időben nem igazán volt szó arról, hogy Kisshomaru legyen O-Sensei után a vezető. A választás sokkal inkább Kisshomaru nővérének a férjére esett, akit japán szokások szerint úgymond adoptáltak, ami annyit jelent, hogy házasság útján bekerült a családba és felvehette az Ueshiba családnevet. Azonban nem sokkal később a pár válásra adta a fejét, így új örökös után kellett nézni.
Kisshomaru ekkor kezdett el nagyon intenzíven edzeni, amivel felkeltette apja figyelmét. Ebben az időben érkezett Koichi Tohei is először a Kobukanba (link). Nem sokkal később az aikidót elismerték, mint új harcművészetet. A szervezet adminisztrációs dolgaival, O-Sensei a fiát bízta meg.
1942-ben az alapító Iwamába vonult vissza és a Tokiói dodzsó vezetését Kisshomarura hagyta. Ekkor O-Sensei azt mondta fiának, fel kell készülni arra, hogy a háború végeztével Japán ismét virágozni fog. Erre felkészülve nem szerette volna, hogy csak Tokióban legyen az aikidó központja, szeretett volna egy gazdaságot is felépíteni Iwamában. Kisshomarut tehát megkérte, hogy kerüljön, amibe kerül, de védje meg a Hombu dodzsót és tartson ki, amíg jobb idők jönnek.
A háború vége felé kezdődtek a bombázások, Kisshomaru számára O-Sensei kérésében benne volt, hogy az aikidó védelme előbbre való, mint az élete, így akár annak kockáztatásával is, de védenie kell a dodzsót. Ez hatalmas terhet rótt a 21 éves Kisshomarura. A bombázások során, rengetegszer kellett tüzet oltania és hatalmas erőfeszítéseket tett, annak érdekében, hogy apja kérését maradéktalanul betartsa. Ennek eredményeképpen dodzsó ha épségben nem is, de lényegesen jobb állapotban vészelte át a háborút, mint a környező szinte porig rombolt házak.
A háború után lediplomázott és a sok pusztítás hatására gondolkodásmódja teljesen átalakult. A sok erőszak után, értette meg saját szerepét az aikidóban, valamint az aikidó szerepét a világban. Meg akarta mutatni, hogy a büszkeségét vesztett Japán tud jót is adni a világnak. Valamint az aikidóval akarta visszanyerni az ország büszkeségét.
Nem volt azonban egyszerű dolga, ugyanis az épület teteje súlyosan megrongálódott így az folyamatosan beázott. Akkoriban nem mentek sokan edzésekre így munkát kellett vállalnia, hogy fenntarthassa a dodzsót. Kitartása és elszántsága kifizetődő volt, munkájának köszönhetően elég pénzt szerzett, hogy a tetőt megjavíttassa.
Nem sokkal később pedig, megjelentek azok a híres tanítványok, akikre ma már híres mesterekként tekintünk: Tada Hiroshi, Yamaguchi Seigo, Tamura Nobuyoshi. 1955-ben hagyta ott munkahelyét, hogy életét teljesen az aikidónak szentelhesse. Ueshiba Kisshomaru élete jó példaként szolgál arra, hogy mennyi nehézségen ment keresztül az aikidó, amit mi ma gyakorolhatunk.