Régóta nyomon követem az Erasmus programot.
Nagy izgalommal láttam a felhívást, rögtön elhatároztam, megpróbáljuk.
Sok munka volt az anyag elkészítésével, igyekeztünk minél színvonalasabb munkát készíteni. Az elbírálást követően megkaptuk a pozitív döntésről szóló értesítést, aminek természetesen igen megörültünk.
A szabadidősport területén korábban nem sok lehetőség volt, a szakemberek továbbképzésére.
Mivel a klubnál többen is hivatásos aikido oktatók vagyunk, mindig is kiemelt célként tekintettünk a folyamatos szakmai fejlődésre.
Ennek gyakorlati oldalát az edzőtáborok látogatása biztosítja, mely szerencsére könnyen elérhető akár hazánkban is.
Nagytudású, gyakorlott mesterek tartják ezeket a rendezvényeket, akiktől igen sokat lehet tanulni.
Aki klubot vezet, az tudja, hogy a sikerhez nemcsak technikai tudásra van szükség, az edzésmódszereket, a szervezet működtetéséhez szükséges vezetői tapasztalatokat, és ismereteket, ugyanúgy tanulni kell.
Az aikido világában annak idején mindenki saját kútfőből szerezte meg ezt a tudást.
Sajnos ilyen jellegű oktatás, máig nem létezik hazánkban, pedig biztos vagyok benne, hogy igény lenne rá.
Magyarországon igen kevés az, aki az aikidót, mint hivatást űzi.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egykori mestereimet, ès néhány tanítványomat mára kollègáimnak mondhatom, akikkel a fenti témákban egy élő, folyamatosan működő szakmai műhelyt tartunk fenn.
Mindig hálás vagyok a beszélgetésekért, tapasztalatcseréért, tanácsokért, hiszen mindannyiunk hasonló problémákkal, kihívásokkal találja szembe magát munkája során.
Juhász Csaba, Szeltner Zsolt, Bajusz Péter, Vári Tamás, Fábián Károly, és Zilahy Zsuzsa, akiket gyakran felhívok, mikor valamilyen fontos döntést kell meghoznom.
Az aikido világa igazán csodálatos, közösségteremtő erejét, mindenki megtapasztalhatta. Számomra is fontos barátságok születtek az évek során.
A hazai edzőtáborok alkalmával gyakran találkozunk külföldön élő gyakorlókkal is, sőt a leglelkesebbek, a külföldre utazást is vállalják azért, hogy egy számukra fontos mesterrel találkozhassanak.
Így történt ez velem is.
Úgy 15 évvel ezelőtt a szomszédos Szerbiában is megalakult a Kobayashi dojo, Zorán Micic sensei vezetésével. A kapcsolat születéséről, azt hiszem Makó Zoli barátom tudna igazán sokat mesélni.
Számomra ekkor még csak az volt fontos, hogy szeretett japán mestereinkkel még egyszer tudunk találkozni az évben.
Jó néhány alkalommal látogattunk Belgrádba, az ilyen alkalmak során állandó résztvevők voltak, Skuczi Laci, Makó Zoli, Juhász Csabi, Henyei Csabi, Pötyi, Vári Tomi, Hosi, Molnár Tomi ,és tanítványaik.
Meg kell említenem, igazán kellemes, vendégszerető fogadtatásban volt mindig részünk, kivétel nélkül jól éreztük magunkat minden utazás során.
Ez az élmény, és az, hogy láttam hogyan vezeti klubját Zorán -aki szintén hivatásos oktató- erősítette bennem az elhatározást, hogy szeretném mindezt jobban megismerni, és szakmai téren tanulni tőle.
Az Erasmus pályázat, ezt az idei évben lehetővé tette az Aikido Kids SE négy oktatója számára.
Zoránnal ismertük egymást, de a kölcsönös szimpátián túl, nem volt szorosabb kapcsolat közöttünk, ezért nagyon jól esett, hogy az előkészületek során adódott nehézségek mogoldását, maximális erőbedobással próbálta segíteni.
Látogatásunkat az őszi szünetre időzítettük, lassanként kialakult a munkaprogram is.
Izgatottan vártuk az utazást, igyekeztünk mindent előkészíteni, hogy ott igazán a szakmai munkára tudjunk majd koncentrálni.
Természetesen gondoskodtunk a szabadidő hasznos eltöltéséről is, leginkább a gyönyörű város nevezetességeit és a híres balkáni gasztronómiát szerettük volna közelebbről megismerni.
Elkezdtünk szállást keresni.
Egyszer a fent említett magyar aikidos csapat, a Száva partján egy hajón szállt meg, amiről legendákat hallottam, olyannyira hogy a bakancslista élére került ez az ötlet.
Most adott volt a lehetőség, amit ki is használtunk.
Szállásunkat, a Duna és a Száva találkozása mellett, egy a folyón úszó kis panzióban találtuk meg.
Kicsit tartottam tőle, hogy az október végi időjárásban, már nem fogjuk élvezni az ilyenfajta szállás előnyeit.
Az időjárás viszont nagyon kegyes volt hozzánk, több nap is 24-25 fokot mutatott a hőmérő.
Így a késő őszi, mondhatni vénasszonyok nyarának minden percét élvezhettük nemcsak a városnézés, de a szálláson eltöltött idő alatt is.
Az Aikido Club Novi Beogradban, az edzések nálunk szokatlan időpontban, késő este vannak.
A gyermek edzés 19:00, a felnőtt foglalkozás 20:30 órakor kezdődött, és egészen este 22:00 óráig tartott.
Mint később megtudtuk ennek az az oka, hogy a gyermekek felváltva használják az iskolát.
Egyik részük délelőtt, még a másik csoport délután jár iskolába, így az oktatás sokszor este 18:30 óráig tart.
Lehetőségünk volt részt venni gyermek, felnőtt, és oktatói edzésen is.
Mindig lenyűgöz az ott tapasztalt lelkesedés, tanulni vágyás.
Az aikido gyakorlásához kapcsolódó kedvenc japán kifejezésem a ” Shoshin ” vagyis a kezdők szellemisége.
Nagyjából azt az érzést írja le, amit a gyakorló a harcművészettel kapcsolatos első periódusában tapasztal meg.
Általában mindenkit kitörő lelkesedés jellemez ilyenkor, alig várja az ember a következő edzést, otthon is fáradhatatlanul gyakorolja a tanultakat.
Idővel természetesen múlik a kezdeti buzgóság, ám aki mélyen szeretne megismerni és elsajátítani valamit, annak mindig újra kell értékelnie gyakorlását, és visszatérni a Shoshin állapotához.
Ennek felelevenítéséhez nincs nagyszerűbb hely Zorán dojojánál, ahol szinte minden tanulóból kivétel nélkül sugárzik a lelkesedés.
Az edzések csendesen, fegyelmezett légkörben zajlanak, ahol szavak nélkül is érezhető a mester iránti tisztelet, aki több mint 30 éves tapasztalattal a háta mögött oktatja tanítványait a Novi Beograd nevű városrészben.
Ezenkívül a tanítványok nagyon nyitottak minden újdonságra.
Nagy megtiszteltetés volt, hogy Zorán felkérésére a szerdai edzést én vezettem, ahol az eszközös gyakorlást tanulmányoztuk.
Az edzések előtt, és után minden nap alkalmunk nyílt egy kis városnézésre is, ahová házigazdánk is elkísért minket.
A szakmai kérdésekről leginkább ilyenkor tudtunk mélyebben beszélgetni.
Zorán kitűnően beszél angolul, így könnyen megértettük egymást.
Ahogy beszámolóm elején meséltem róla, akik ezt a hivatást választják közös kihívásokkal néznek szembe.
Annak ellenére, hogy különböző országokban élünk, egy perc alatt megtaláltuk a közös hangot, és végig olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismernénk egymást.
A klub nagy hangsúlyt fektet a gyermek oktatásra, akik aztán felnőtt csoportban folytathatják a gyakorlást.
Több mester fokozattal rendelkező tanítvány is a gyermek csoportból nevelődött ki.
Az utánpótlás nevelés, az oktatók képzése, a szervezet működésének lehetőségei mind olyan témák voltak amiről úgy gondolom kölcsönösen tanulhatunk egymástól, az együtt töltött idő alatt.
Mind a négyen, a mobilitásban résztvevők, azt hiszem bátran mondhatjuk, hogy nagyon értékes tapasztalatokat, és még értékesebb barátságokat szereztünk a belgrádi utazás során.
A rendelkezésre álló viszonylag rövid időt, igyekeztünk minél tartalmasabban eltölteni, és abban bízva indultunk haza, hogy a közös munka hamarosan folytatódni fog.