Tavaszi vizsgafelkészítő tábor 2019 – Göd

Egyesületünk immár hagyományosan, évente két alkalommal, a téli és a tavaszi vizsgák előtt kétnapos vizsgafelkészítő tábort szervez. Ezek a hétvégék két szempontból is különlegesek az életünkben. Bár az edzéseket itt is külön tartjuk, a gyerek és felnőtt aikidókák együtt töltik a hétvégét, így bepillantást nyerhetnek a másik korosztály aikidós életébe, sőt, a nagyobb gyerekek a felnőtt edzéseken is kipróbálhatják magukat. Másrészt a tábort közösen szervezzük a Seijunkan Aikidó Egyesülettel, ezáltal a résztvevőknek lehetősége van a másik egyesület tagjaival is megismerkedni, együtt edzeni. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az elmúlt évek alatt a közös táborozások révén igazán jó barátságok alakultak ki a tagok között.

Az idei tavaszi táborunk az elmúlt hétvégén került megrendezésre Gödön. Összesen 8 helyszínről érkeztek a lelkes gyakorolni vágyók, így a csoport létszáma mintegy 70 fő lett, közel 50 gyerekkel.

A két nap alatt összesen 10 edzést tartottunk. Igaz, a gyerekeknek 4-et, a felnőtteknek pedig 5-öt terveztünk, de a legaktívabbak a reggel 7 órás kezdést is megszavazták, hogy minél inkább tökéletesíthessék tudásukat. Így ők vasárnap reggel kicsit álmosan, de annál nagyobb elszántsággal igyekeztek végrehajtani a gyakorlatokat.

A résztvevő gyerekek életkora, tudásszintje igen eltérő szokott lenni, de célunk, hogy mindenki megkapja a szükséges segítséget a vizsgájára való felkészülésben. Ezért a gyerekedzéseket mindig legalább két csoportra osztjuk. Idén ezt nagyon szerencsésen meg tudtuk oldani, mivel a sok esős nap után az időjárás végül kegyes volt hozzánk, és míg a csapat egyik fele a teremben pusztakezes technikákat ismételt, addig a másik társaság kinn a friss levegőn, napsütésben gyakorolhatta a fegyverrel végrehajtandó feladatait.

Persze az együtt töltött idő nem csak az edzésekről szólt. Igyekeztünk a szabadidőnket is minél hasznosabban kitölteni. Fontosnak tartjuk, hogy az sem az unatkozásról szóljon, hanem legyenek közös programok, feladatok, és a különböző helyszínekről érkező gyerekeknek lehetőségük legyen egymást is minél jobban megismerni. Sétáltunk a Duna-parton, kalandparkoztunk, lézerharcoltunk, számháborúztunk, sokat játszottunk, vagy néha egyszerűen csak bolondoztunk.



Ám ahhoz, hogy mindezt zökkenőmentesen lebonyolítsuk, elengedhetetlen volt a gyerekek pontossága, fegyelmezettsége.

A tábor zárásaként mindig összegyűlünk a gyerekekkel, és átbeszéljük a tapasztalatokat, pozitívumokat, negatívumokat, majd megjutalmazzuk őket. Ilyenkor lehetőségük van elmondaniuk azt is, hogy mi tetszett a legjobban, és mi nem tetszett nekik a táborban. Idén is feltettük nekik ezeket a kérdéseket. Mik voltak a leggyakoribb válaszok?

„Nem volt olyan, ami nem tetszett.”

„Minden tetszett”

Mi lehetne nekünk, táborszervezőknek ennél nagyobb elismerés és öröm?

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, és reméljük, hogy legközelebb újra találkozunk! Mert nélkületek nem sikerült volna!