A koronavírus helyzet természetesen rányomta a bélyegét az előkészületekre, május közepéig bizonytalan volt, hogy egyáltalán lesz e valami az egészből. Szerencsére a veszélyhelyzet megszűnt, így minden adott volt az esemény megtartásához.
Még tavaly határoztuk el, hogy sok év után, megújítjuk balatoni táborunk helyszínét. Több lehetőséget megvizsgáltunk, végül a Györöki Ifitábor mellett tettük le a voksot. Az északi part nyugati csücskét ugyan kicsit tovább tart elérni, de kárpótlásként egy csendes, családias hely adott nekünk egy hétre otthont.
A szállás tiszta, az étel pedig nagyon ízletes, és kiadós volt.
Több mint három hónap kihagyás után, ez volt az első alkalom, hogy újra a tatamin gyakorolhattunk, és magunkra ölthettük szeretett edzőruhánkat, melynek ismételt viselése bevallom számomra is furcsa érzés volt eleinte.
Az első pár napban az időjárás nem kedvezett a strandolásnak, de nagyszerű lehetőséget nyújtott a környék felfedezésére.
A napirendben 2 edzés szerepelt, ahol a gyerekek, és a tinik külön csoportban gyakoroltak.
Emellett gyakoroltuk a kalligráfiát, ettünk evőpálcikával, készítettünk sushit, mindenféle fejtörő, és aikidoval kapcsolatos feladatot oldottunk meg.
Kipróbáltuk milyen kézbe venni, és használni egy igazi szamuráj kardot, játszottunk társasjátékot, activityt, pókert.
Számháborúztunk, szalonnát sütöttünk, beszélgettünk, egyszóval maximálisan kihasználtunk az időt.
Az utolsó napra azért mindannyian elfáradtunk.
Örülünk, hogy mindenki épségben, újabb élményekkel gazdagodva tért haza.
Jövőre folytatjuk….