Aikidokids 10. virtuális edzés

Halihó!

Most szombaton tartottuk volna a klub közös bemutatóját, a 9. Aikidórát.

A tavalyi eseményről egy érdekes beszámolót olvashattok.

Ígérem, amint a helyzet engedi, megrendezzük, nem hagyjuk veszni a felkészülésbe fektetett energiát, és a szép hagyományt.

Ezzel a rövid videóval szeretnék kedveskedni nektek, mely az első ilyen alkalommal készült, 2012-ben.

Kezdjük az edzést:

A már megszokott bemelegítést hajtjuk végre most is.

Technikák:

A páros gyakorlatok végrehajtásának módját szabadon lehet választani. Amennyiben találsz otthon partnert hozzá (testvér, anya, apa), és van puha felület, ahol végre lehet hajtani a feladatot, akkor lehet párban.

Abban az esetben, ha egyedül vagy, akkor felváltva a tori (védekező), és az uke (támadó) mozdulatait utánozd le. Minden gyakorlatot hússzor kell megcsinálni jobbra, és balra is.

Illetve a botos/kardos technikák esetében, amennyiben nincs hely, vagy eszköz, egy fakanállal, vagy eszköz nélkül, hajtsátok végre a mozdulatokat.

A haladók kedvük szerint végigmehetnek az összes fokozaton.

Jó tanács: mielőtt megnézed a videókat, próbáld meg kitalálni melyik technikáról lehet szó.

fehér, citrom, narancs övesek:

1.technika
gyakuhanmi katatedori (tükörfogás)- udekimenage ura (mérlegdobás)

2. technika
gyakuhanmi katatedori (tükörfogás)- iriminage (megforgatós)

 

3. technika
ikkyo undo-shiho (kardkéz, forgással-4 irányba)

zöld, kék, poros, barna övesek:

1. technika
gyakuhanmi katatedori (tükörfogás)- kaitenosae

2. technika
gyakuhanmi katatedori (tükörfogás)- udekimenage omote (mérlegdobás)

3. technika
zagi ikkyo undo happo (kardkéz, forgással-4 irányba)

Erősítés:

Mielőtt belekezdünk, bemutatom nektek, hogyan készítettem el az új családi gyakorlósarkot a kertünkben:

Mindenkinek közösen:

kicsiknek: (ovi-3. osztály) 100

nagyoknak: 3. osztály felett: 200 db

szuperhősök, és izomlázra vágyók: 350 db

Játék:

Birkózás

Egymással szemben seizában (japán ülés) ülünk

 A játékot egy ritmust lejátszva indítjuk.

Kettőt a földre, egyet a térdedre csapva. Ezt megismételjük, majd indulhat a birkózás.

A cél, hogy a partnert a hátára fektesd. Csak a másik vállait szabad megfogni.

Jó munkát, kedden találkozunk.

Gergő